Mesés Albánia: az új mediterrán kedvenc!

esébe illő tengerpart, mediterrán hangulat, csodás történelmi emlékek és ízletes fogások. Ezekről elsőre valószínűleg nem Albánia jut az eszünkbe, pedig a fentiek mind igazak a nyugat-balkáni országra is, túlzás nélkül. Nekünk, magyaroknak különösen izgalmas lehet idelátogatni, hiszen a történelmünk több ponton fonódik össze, mint azt elsőre gondolnánk.

Egyre több turista fedezi fel magának a Balkán nyugati részén fekvő Albániát, ami nem véletlen, de messze nem ez a legnépszerűbb célpont, ha a tenger után vágyakozunk. Pedig, ha egyszer megtapasztaljuk az itteniek vendégszeretetét, megmártózunk a csillogó, kék tengerben vagy kellemes sétát teszünk a Jón-tenger partján, biztosan visszavágyunk majd ide.

Vár az Albán Riviéra!

cikk_0_albania_kep_2.jpg

Albániát két tenger is határolja, nyugat felől az Adriai-tenger, délnyugat felől pedig a Jón-tenger, összesen 362 kilométer hosszan. A jón-tengeri partszakasz egy részét az Albán Riviérának is szokták nevezni, ide sorolható többek között Durres és környéke is, amit júniusban a Zseppelinnel is felfedezhet.

Albánia fővárosa Tirana, mely igazi nyüzsgő nagyváros, de nem feltétlenül abban az európai értelemben, ahogyan közép-európaiként gondolnánk. A világ nagy részén megtalálható gyorséttermeket például ne nagyon keressünk, cserébe felfedezhetjük és megízlelhetjük a balkán gasztronómia legfinomabb fogásait, például a burekot vagy a qoftét.

Albán-magyar barátság: több köt össze minket, mint hinnénk

A gyönyörű tengerpart mellett számos más izgalmas látnivalót is tartogat számunkra Albánia. Mivel ez a terület már a bronzkortól kezdve lakott volt, gazdag és meglehetősen mozgalmas történelemmel rendelkezik, melynek a nyomai az egész ország területén tetten érhetők.

Az ország leghíresebb fejedelme Kasztrióta György, vagy ismertebb nevén Szkander bég tevékenységének magyar vonatkozásai is vannak. A 15. században, miután az Oszmán Birodalom seregei a Balkán-félsziget jelentős részét már meghódították, szemben találták magukat Szkander béggel, aki egyedülálló módon fogta össze az albán vezetőket, és évtizedeken át képes volt feltartóztatni a törököket. Mindeközben szövetséget kötött többek között Hunyadi Jánossal is, a híres magyar hadvezérrel, így közösen küzdöttek a birodalom térnyerése ellen. Szkander bég emléke ma is nagyon fontos Albániának, ezt utazásunk során több városban is láthatjuk majd, ahogyan azt is, hogy a török hódoltság lenyomata miként jelenik meg a többségében iszlám vallású országban.

A két ország között más párhuzamokat is felfedezhetünk: a második világháború alatt Albániát Magyarországhoz hasonlóan megszállta Németország, majd a háború végén kommunista vezetés vette át a hatalmat. Albániában a köztársaságot 1991-ben kiáltották ki. További érdekesség, ami összeköti Albániát Magyarországgal, hogy az egykori fejedelem egyik dédunokája, Irén Bisignano hercegéhez ment feleségül, és leányágon az ő későbbi leszármazottjaik közül került ki Sisi, vagyis Erzsébet királyné is.

Maga az utazás is élmény!

A kilenc napos albániai kirándulás során az oda- és a visszaúton sem fog unatkozni, ha velünk tart. Izgalmas sétát teszünk Újvidéken, a Vajdaság legnagyobb városában, de megállunk majd egy-egy hosszabb pihenőre Belgrádban és Podgoricában is.

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

Legkedveltebb cikkek