Idegenvezető

Petrák Erika idegenvezető
Az út idegenvezetője
Petrák Erika
Az út idegenvezetője

Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket idén is a Z(s)eppelin Utazási Iroda színeiben, a spanyol és a délkelet-ázsiai desztinációkban. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Petrák Erika vagyok, ide s tova 30 éve kísérek idegenvezetőként külföldi vendégeket Magyarországon és magyar csoportokat -eddig több mint negyven országban- külföldön. Kérem, helyezzék magukat kényelembe, szeretném elkalauzolni Önöket kedvenc helyeimre. Utazásunkat a mediterrán térségben spanyol honban kezdjük, ahol a második diplomámat szereztem, és úgy hozta a Sors, hogy azóta is ott élek. Ennek köszönhetően az ország földrajza, történelme és művészete mellett a hagyományait és a szokásait is jól ismerem, így lehetőségünk nyílik a színfalak mögé, a hétköznapokba is bepillantani. Rendkívül tartalmas és jól szervezett útjainkból a profi gépkocsivezető kollégáimmal a maximumot hozzuk ki. Odaadó munkánk gyümölcseként spanyolországi utasaim közül többen már a Vietnám-Kambodzsa-Laosz utunkon is velem tartottak. Hosszabb ideig dolgoztam telepített idegenvezetőként a térségben, ami lehetővé tette, hogy egész Délkelet-Ázsiát bejárjam. Megértettem a mentalitásukat, megkedveltem bölcs életszemléletüket és megszerettem a buddhizmust. Sokat tanultam, és szívesen mesélek a számunkra gyakran ismeretlen trópusi vegetációról, hiszen nagyon szeretem a növényeket. Jó hangulatú utazásunkon közelebb kerülünk, jobban megismerjük és megértjük a tőlünk kicsit távoli Ázsia titokzatos egzotikus világát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2015-ben utasaim a "Magyarország legjobb idegenvezetője" megtisztelő címre jelöltek. Köszönjük a bizalmukat, bízunk benne, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodnak és viszontláthatjuk Önöket más utunkon is!

Az utazásról

EZEN PROGRAMUNK AUTÓBUSZOS UTAZÁSSAL IS FOGLALHATÓ
Közel 7.500 km 11 nap alatt! Mennyi látnivaló, melyet megosztunk most Önnel! Utazzon velünk végig a Ligur-tengerparton, a Costa Braván, majd Madrid, Toledo, Sevilla és Gibraltár az úti cél! Andalúzia megejtően szép vidéke biztosan bekerül fényképalbumába! Granada majd a csodálatos tengerparti út egészen Barcelonáig számtalan látványossággal kecsegtet! Utunk során belekóstolunk a spanyol hétköznapokba!

Részletes Program

1. Nap: Budapest – Barcelona

Repülő menetrendtől függően érkezés Barcelonába, majd transzfer a szállodába. Vacsora után egy kellemes sétát tehetünk az óvárosban, valamint a tengerparti sétányon és élvezhetjük a mediterrán hangulatot.

2. Nap: Costa Brava – Zaragoza – Madrid (630 km)

Reggeli után Madrid felé indulunk, ismerkedünk az Ibériai-félsziget legnagyobb országával. Nagyjából félúton az egykori aragon királyi székhely, az Ebro partján épült Zaragoza „Pilar” bazilikáját tekintjük meg, utána pedig rövid sétát teszünk az óvárosban. Madridi szálláshelyünkre, ahol 2 éjszakát töltünk, az esti órákban érkezünk meg. Vacsora.

3. Nap: Madrid és az Escorial (110 km)

Fakultatív ajánlatunk: Délelőtt szabadidő vagy jöjjön velünk a világ nyolcadik csodájá­hoz, az El Escorialba. A Guadarra­ma-hegység lábánál álló monu­mentális épületegyüttes a spanyol királyok temetkezési helyének épült, de végül a világ leg­nagyobb királyi palotája is lett. Helyi idegenvezető kalauzol végig a grandiózus királyi palota termein és a királyi panteonban. Délután Madrid nevezetességei­nek megismerését: a Spanyolország téren álló Cervantes-emlékművel kezdjük, majd a Királyi Palota érin­tésével a Főtérre érkezünk. A Plaza Mayor környékén, a Habsburg-ne­gyedben az óváros hangulatát él­vezhetjük. Betekintünk egy Sonka Múzeumba, ahol megkóstolhatjuk a világhírű spanyol hosszú érlelé­sű sonkát. Szabadidő a Puerta del Sol-on vagy igény szerint Európa egyik legszebb Királyi Palotáját és a méltán világhírű Prado képtárat egyénileg látogathatják meg. Vacsora a szálláshe­lyünkön.

4. Nap: Toledo és Córdoba (560 km)

Reggeli után Kasztília fővárosá­ba, Toledóba utazunk. Az egykori főváros megismerését a város le­nyűgöző panorámájának megcsodálásával kezdjük, majd egy felejthetetlen középkori időutazás következik a város mindhárom negyedében. Az arab-negyed főteréről a „Zocodover” térről a katolikus-negyedben álló Santa Maria Katedrálishoz tartunk. Spanyolország legfontosabb katedrálisának megtekintése után rövid szabadidő vagy a Szent Tamás templomban El Greco leghíresebb festményének az „Orgaz gróf temetése” c. festményének megtekintésére van lehetőség. A zsidó-negyeden át a Királyi Szent János templom érintésével sétálunk vissza a Szent Márton hídnál álló buszhoz és Don Quijote nyomdokain haladva Andalúzia felé folytatjuk tovább utunkat. Cervantes „szélmalmai” után a híres kasztíli­ai borvidéken haladunk át, majd a Sierra Morena hegységen átkelve kora délután érkezünk Andalúziába, itt lehetőségünk van ebéde­lni. Délután az egykori Cordobai Kalfátus központját látogatjuk meg, amely valaha Európa kulturális központja volt. A nyugati iszlámmal ismerkedve a lenyűgöző Nagymecsetet látogatjuk meg, majd elvegyülünk az óváros mór időket idéző forgatagában. Estére sevillai szálláshelyünkre érkezünk, vacsorázunk.

5. Nap: Sevilla és Gibraltár (580 km)

Délelőtt Sevillával ismerkedünk. Az „operák városá”-ban világhírű operák színhelyein járunk; a csal­fa Carmen halálának színhelyén - a Guadalquivir folyó partján álló Maestranza bikaviadal arénánál, majd az Aranytorony és a San Telmo palota érintésével a királyi palotához megyünk. Az Alcazar megtekintése (előre jelezni) után a város leghangulatosabb részére a Santa Cruz negyedben elsétálunk a sevillai borbély házához és Don Juan csábításainak színhelyére a „Fogadó a Babérfához”. A világ legnagyobb gótikus katedrálisában Kolumbusz sírját is felkeressük. Útközben az andalúz konyha finomságait kóstol­hatjuk egy út menti vendéglőben. Délután Granadába menet Fakultatív ajánlatunk: egy gibraltári látogatás. Helyi városnéző kisbuszokkal jutunk el az Europa Point kilátóhoz, ahonnan jó időben átlátunk Afrikába egészen az Atlasz hegységig és láthatjuk a félsziget legdélebbi pontját is, Tarifa tengerbenyúló földnyelvét. A hófehér mészkőszikla cseppkő­barlangjának bejáratánál gyakran tanyáznak a híres kurtafarkú maká­kó majmok, akik szívesen pózolnak nekünk. Később az ibériai iszlám fellegvárába, Granadába érkezünk, ahol 2 éjszakát töltünk.

6. Nap: Granada (20 km)

A híres spanyol mondás szerint, „aki nem látta Granadát, nem lá­tott semmit!”. Városnézésünk során sétálunk a belvárosban, Városháza, Karavánszeráj. A Királyi Kápolnában megnézzük a Katolikus királyok, va­lamint Őrült Johanna és Szép Fülöp síremlékét. A leghangulatosabb Al­bayzin városrészből (világörökség), az Alhambrát pillanthatjuk meg, mely Spanyolország leglátogatottabb műemléke, ezért ezt csak előzetes foglalással tekinthetjük meg, és naponta korlátozott számú látogató keresheti fel. Fakultatív ajánla­tunk: (jelentkezéskor foglalni kell!) helyi vezető kíséretében látogatjuk meg a mór palotaépítészet leg­szebb remekművét, Spanyolország első számú és kiemelten védett műemlékét az Alhambrát, mely 1984 óta a világörökség ré­sze. A lélegzetelállítóan szép, la­birintusszerű épületegyüttes 250 éven át volt a granadai uralkodók rezidenciája. V. Károly palotája, az Alcazaba és a Naszridák palotájá­nak megtekintése után színpompás kerteken át a nyári rezidenciába, a Generalife-be érünk. Vacsora a szálláshelyen.

7. Nap: Granadától a Costa Braváig (880km)

Reggeli után a Sierra Nevada hegységen átkelve, a levantei tengerparton Murcia, Cartagena és Valencia mellett utazunk végig. Többször tartunk pihenőt. Vacsoránk és szállásunk a Costa Brava partszakaszon lesz.

8. Nap: Costa Brava vagy Barcelona és Montserrat (130 km)

Adja át magát a pihenésnek a napfényes tengerparton, vagy jöj­jön velünk fakultatív kirándulásra Barcelonába és a híres katalán zarándokhelyre, Montserratba. Programunkat Barcelonában kezd­jük Gaudi leghíresebb művével, a Sagrada Familiával, majd autóbuszos városnézés keretében ismerkedünk a várossal. Elhaladunk a híres Gaudi házak; a Milá és a Battlo-ház mellett, majd a Diadalív, a Francia pályaudvar érintésével végig megyünk a Tengerparti sétányon a Rambláig, mely­nek végén Kolumbusz Kristóf égbe mutató szobra mutatja az utat az ismeretlen tenger felé. Onnan felmegyünk a Montjuic dombra. Az Alcalde kilátóból páratlan panoráma tárul elénk a teljes városra. Onnan az 1992-es 25.Nyári Olimpiai Játékok színhe­lyére, a Katalán Nemzeti Múzeum előtti kilátóhoz majd a Camp Nou stadionhoz megyünk. Délután lélegzetelállító úton tartunk a montserrati hegységben épült ko­lostor együtteshez, ahol a Bazilikán kívül, a Fekete Madonnát látogatjuk meg. Este szálláshelyünkön vacsorával vár­nak bennünket.

9. Nap: Barcelona - Budapest

Reggeli után transzfer a barcelonai repülőtérre, majd hazautazás Budapestre.

Szolgáltatások

Az ár tartalmazza:

  • repülőjegyet
  • utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
  • 8 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
  • 8x félpanzió
  • alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
  • transzfert a repülőtérről a szállodába
  • magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
  • 0-24 telefonos asszisztencát
  • igény esetén Ferihegy közeli parkolást (vidéki utasaink számára)
  • kiemelt törzsutas kedvezmények elérhetőségét

Az ár nem tartalmazza:

  • repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
  • az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
  • fakultatív programon való részvételt
  • az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
  • belépőjegyek
  • audioguide/fülhallgató árát, ha a létszám indokolja (helyszínen fizetendő)
  • idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
  • kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
  • Colonnade baleset-betegség-poggyász biztosítást
  • minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
  • valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)

Árak és Felárak időpontonként

Kérjük, válasszon egy indulási időpontot a részletes árak megtekintéséhez:

2026-06-19 - 2026-06-27 (Nem foglalható)
MegnevezésÁr / fő
2 ágyas szoba 679 000 Ft
Repülőtéri illeték (kb.) (Kötelező) 55 000 Ft
Választható felárak / Fakultatív programok
1 ágyas felár 168 000 Ft
Barcelona és Montserrat kolostor kirándulás 16 000 Ft
El Escorial vezetéssel és belépővel (jelentkezéskor foglalni kell) 22 000 Ft
Gibraltári kirándulás (+minibusz 48 EUR) 15 500 Ft
Granada kirándulás 25 000 Ft
Ingyenes vecsési parkolás 0 Ft
Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) 0 Ft
2026-09-25 - 2026-10-03 (Nem foglalható)
MegnevezésÁr / fő
2 ágyas szoba 675 000 Ft
Repülőtéri illeték (kb.) (Kötelező) 55 000 Ft
Választható felárak / Fakultatív programok
1 ágyas felár 168 000 Ft
Barcelona és Montserrat kolostor kirándulás 16 000 Ft
El Escorial vezetéssel és belépővel (jelentkezéskor foglalni kell) 22 000 Ft
Gibraltári kirándulás (+minibusz 48 EUR) 15 500 Ft
Granada kirándulás 25 000 Ft
Ingyenes vecsési parkolás 0 Ft
Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) 0 Ft
2026-10-23 - 2026-10-31 (Nem foglalható)
MegnevezésÁr / fő
2 ágyas szoba 645 000 Ft
Repülőtéri illeték (kb.) (Kötelező) 55 000 Ft
Választható felárak / Fakultatív programok
1 ágyas felár 168 000 Ft
Barcelona és Montserrat kolostor kirándulás 16 000 Ft
El Escorial vezetéssel és belépővel (jelentkezéskor foglalni kell) 22 000 Ft
Gibraltári kirándulás (+minibusz 48 EUR) 15 500 Ft
Granada kirándulás 25 000 Ft
Ingyenes vecsési parkolás 0 Ft
Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) 0 Ft

További információ

Utazás: repülős csatlakozással
Elhelyezés: 8 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 8x félpanzió

BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)

Amennyiben Euróban fizet, lehetősége van a biztosítási díjat is Euróban rendezni.

Útlemondási biztosítás: az alapár és a megrendelt szolgáltatások (kivéve BBP) 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!

A fakultatív programok minimum 20 fő jelentkezése esetén valósíthatók meg.
(Lehetőség függvényében, egyes csoportjainknál kevesebb utaslétszám is elegendő lehet a program megvalósulásához.)


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 100 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 60 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)

Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*25-34 fő esetén: 50.000 Ft / 136 EUR/fő (repülővel)

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!

Csatlakozási lehetőség: Barcelonában repülőgéppel.

Repülős csatlakozáshoz repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a reptéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat!

Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Térkép