Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Vietnam - utazások

Vietnám vagy hivatalos nevén Vietnámi Szocialista Köztársaság szocialista berendezkedésű ország Délkelet-Ázsiában, Indokínai-félsziget keleti részén. Északról Kína, nyugatról Laosz és Kambodzsa, keletről pedig a Vietnámi-öböl határolja.

Észak- és Dél-Vietnám az északiak győzelme után 1976-ban kommunista vezetés alatt egyesült. A 21. században Ázsia és a világ egyik legmagasabb növekedési ütemét mutató dinamikus gazdasággal rendelkezik és az újonnan iparosodott országok közé tartozik. Továbbra is probléma viszont a korrupció, a cenzúra, a környezetvédelem, az emberi jogok, a sajtószabadság és az etnikai kisebbségek rossz helyzete.

2023-ban a világ 16. legnépesebb országa, mintegy 101 millió fő lakossal.A legnagyobb város a délen fekvő Ho Si Minh, míg a fővárosa az északon található Hanoi.

Beutazási feltételek: Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányokkal utazhatnak be az országba:

Magánútlevél: Igen, az útlevélnek még 6 hónapig érvényesnek kell lennie a belépéskor.

Ideiglenes útlevél: Igen, az ideiglenes útlevél érvényessége minden esetben legalább 6 hónappal kell, hogy meghaladja a Vietnámból tervezett elutazás időpontját. Csak konzul állíthatja ki!

Személyi igazolvány: Nem elfogadott

Ideiglenes személyi igazolvány: Nem elfogadott

Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: Nem elfogadott

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott

Lejárt úti okmány (magánútlevél, személyi igazolvány): Nem elfogadott

Az útlevél érvényessége minden esetben legalább 6 hónappal kell, hogy meghaladja a Vietnámból tervezett elutazás időpontját! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az útlevél érvényességi idejére vonatkozó fent említett szabályt a délkelet-ázsiai térség valamennyi országa alkalmazza, így amennyiben körutazásra indul, annak tervezése során figyelembe szükséges venni valamennyi érinteni kívánt országba való be-, illetve kiutazást.

Vízum:

Felhívjuk az utazók figyelmét arra, hogy normál, magánútlevéllel rendelkező magyar állampolgárok Vietnámba történő beutazásához a Vietnámi Szocialista Köztársaság illetékes hatósága által kiállított vízum szükséges, amely nem igényelhető beutazáskor, hanem előzetesen, az e célra rendszeresített online felületen kell igényelni. Az e-vízum elbírálása jogszabály szerint három munkanap, ugyanakkor ez hosszabb időt is igénybe vehet, érvényessége 90 nap.

FONTOS: az e-vízumra irányuló kérelem benyújtása nem jelenti a beutazás engedélyezését. Utazás megkezdése előtt minden esetben várja meg a vietnámi bevándorlási hivatal visszajelzését a vízumkérelem elbírálásával kapcsolatban. Amennyiben nem kap visszaigazoló emailt, vagy esetleg a kérelmezés során helytelen adatokat adott meg, írjon a contact@immigration.gov.vn  email címre.

Ez alól csupán a Phú Quốc-szigetre történő beutazás jelent kivételt. A szigeten legfeljebb 30 napig engedélyezett a vízummentes tartózkodás. Az érkezés napján egy, az úti okmányban elhelyezett pecsét jelzi a 30 napos időszak kezdetét. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az említett vízummentesség csak abban az esetben érvényesíthető, ha Phú Quốc-szigeten kívül Vietnám más területeit nem érinti az utazás! Amennyiben az ország egyéb területét is meg kívánják látogatni, úgy a beutazás az alábbi általános szabályok szerint vízumköteles.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben többször kívánnak belépni az országba – tehát például, ha átutaznak Kambodzsába, és azt követően visszatérnek Vietnámba – ne egyszeri, hanem kétszeri vagy többszöri belépésre jogosító vízumot igényeljenek.

Vietnám területéről eddig nyolc helyszín került fel a világörökségi listára.

Hué császárváros műemlékegyüttese:
A város 1802 és 1945 között a Nguyen-dinasztia tizenhárom császárának uralma alatt Vietnám politikai központja és fővárosa volt. A 19. század elején az uralkodó a városközpontban építette fel kínai palotaegyütteshez hasonló megerősített rezidenciáját. Az épületegyüttes déli részén kaptak helyet az uralkodó kíséretének tagjai és a szolgák, míg a középső részbe csak a császár és családja léphetett be. Ez a császári palotarész más néven Tiltott Város egy erődszerű főkapun keresztül közelíthető meg. Belül található a Mennyei Harmónia Csarnoka, ahol a császárokat koronázták, és a családtagok és személyzetük részére kialakított Bíborpalota. A hatalmas Tiltott Város mellett a fallal megerősített településen még több citadella is található. A császárváros jellegzetessége, hogy tájolása nem észak-déli irányú, hanem egyes részei átlósan helyezkednek el. Falain kívül található a dinasztia két uralkodójának síremléke.

Hạ Long-öböl:
Az észak-vietnámi Ha Long-öböl a körülbelül ezerhatszáz meredek mészkő szigetéről híres amelyek közül sok sziget száz méterrel is kiemelkedik a tengerből. Meredek felszínük miatt a legtöbb lakatlan. A legenda szerint a látványos tájat egy sárkány alakította ki, innen kapta nevét is Ha Long - a leszálló sárkány öble. Geológiai magyarázata, hogy a part menti vastag mészkőréteg az utolsó jégkorszak végén megsüllyedt, majd eróziónak kitett karsztképződményei a tenger áradása/visszahúzódása miatt változatos formára koptak el. A vidék fontos helyszíne a geoklimatikus és az összetett környezetben zajló karsztos folyamatok kutatásának. A rendkívül formagazdag sziklák (piramis, tűszerű, ívelő hátú képződmények) közül a nagyobbak egy részében látványos tavak és barlangok találhatók. A függőleges falú sziklák képét a mai napig kőzuhatagok és leváló kőtömbök formálják.

Hoi An ősi városa:
Hoi An 1535-lett a régió első portugál kereskedelmi állomása, és hamarosan fontos központtá fejlődött kínai, japán és európai városrészekkel. Épületei és városszerkezete a település történetét alakító hazai és külföldi hatásokról árulkodik. A városban főleg lakkal, gyöngyházzal és porcelánnal kereskedtek. Hanyatlását más kikötővárosok felemelkedése és kikötőjének eliszaposodása okozta. A 17. század végi polgárháború után még meg tudta őrizni befolyását, de a 18. századi Tay Son felkelésben súlyos károkat szenvedett és a 19. századra hanyatlásnak indult. Ennek köszönhetően őrizte meg eredeti városképét, szűk sikátorait, egyházi épületeit, pagodákat, templomokat és gyülekezeti házakat. Négyszögletes alaprajzú pagodáinak egy részét még a 17 – 18. században alapították. A szűk sikátorok mellett álló épületek jelentős része a 19. és a 20. század meghatározó stílusait képviselik, az óváros jellegzetes hangulata a 19. század végi francia gyarmati épületeknek köszönhető.

Mỹ Sơn szentély:
A 4. és a 13. század között Vietnám partvidékén egyedülálló civilizáció fejlődött ki, ez volt a Csampa Királyság. A birodalom története a 2. század végére, a kínai Han-dinasztia összeomlásának idejére nyúlik vissza. Eredetileg négy, később két állam alkotta, ezek a 4. századtól indultak fejlődésnek az indiai hinduizmus hatása alatt. A fejlődést állandó harcok hátráltatták, majd miután a kínaiak elfoglalták fővárosukat a birodalom összeomlott. Mỹ Sơn romokban álló fennmaradt épületegyüttese volt a csampák vallási és kulturális központja. Elsősorban Siva istent tisztelték, a romváros hetven épülete, templomai, szentélyei, tornyai az indiai szubkontinensről érkező építészeti hatásokat tükrözik. A felfelé keskenyedő templomtornyok négyzetes alapon nyugszanak, külső részeiket frízek és istenszobrok díszítik. Ez az egyedülálló kulturális örökség a mai Vietnámban már csak egy kisebbséget alkotó csampa nép legfontosabb történelmi emléke.

Phong Nha – Kẻ Bàng Nemzeti Park:
A nemzeti park fő különlegességei a körülbelül 400 millió évvel ezelőtt kialakult változatos karsztformái, Ázsia legöregebb nagyméretű karsztos képződményei. Az azonos nevű barlang Vietnám legnagyobb és legszebb barlangja, ami fog formájú sztalaktit és sztalagmit formációiról híres. Az erős tektonikus mozgásnak köszönhetően a Laosz határáig nyúló terület karsztformái igen összetettek. Egyes barlangokban buddhista szentélyek maradványait tárták fel. Az eddig ismert barlangrendszer hossza 65 kilométer, a Phong Nha-barlang mellett a Van-barlang és a Hang Khe-barlang is jelentős. A park legnagyobb részét trópusi esőerdő fedi amelyben az ország növény és állatfajainak majdnem a fele megtalálható. A terület gazdag főemlősökben közöttük sok a veszélyeztetett faj. A parkban eddig 568 gerinces fajt dokumentáltak, köztük 133 emlős-, 81 hüllő és kétéltű-, 302 madárfajt, valamint halfajokat. A terület ritka élőlénye a csak a 20. század végén dokumentált Vu Quang-antilop és egy szarvasfajta.

A császári fellegvár központi része Thang Long-ban (Hanoi):
Thang Long (Hanoi) császári fellegvárát egy 7. századi kínai erődítmény maradványaira a 11. században építették, kinyilvánítva ezzel az ország függetlenségét. Évszázadokon keresztül megszakítás nélkül a térség hatalmi központja volt, majd a 19. században a Vörös-folyó partján álló császárváros épületének nagy részét a franciák lerombolták. Az épületek és közeli régészeti lelőhelyek egy egyedi kultúra vonásait viselik amelyben keverednek az északról érkező kínai és az ősi Csampa Királyság indiai eredetű jellegzetességei. A korábbi épület megmaradt részei (Dona Mon főkapu, a Kinh Tien palota lépcsője és a Hercegnői palota) mellett emelkedik az 1805 és 1812 között épült 33 méter magas zászlótorony az ország egyik jelképe. Itt vonták fel 1954-ben az első indokínai háború befejezése után az ország nemzeti lobogóját. A császári fellegvár kiemelkedő szerepet töltött be Vietnám történelmében, megmaradt épületrészeinek feltárása jelenleg is tart.

A Hồ-dinasztia fellegvára:
A Hồ-dinasztia fellegvárát a 14. században építették a feng-sui elvek alapján. A 155 hektáron elterülő fellegvár három részből áll, a belső erődből, a La Thanh külső falból és a Nam Giao oltárból. Ezek az épületrészek gyakorlatilag épségben fennmaradtak, a masszív falak éles ellentétben állnak a környező tájjal. A belső erőd nagy mészkőtömbökből épült, ez az új építési technika ekkor terjedt el Dél- és Délkelet-Ázsiában. Az egyes épületrészek között végzett ásatások során számos leletet tártak fel. Az épületen felismerhetően a kínai konfucianizmus hatásai, valamint a hatalom centralizálására tett erőfeszítések. A körülötte lévő város 1398 ás 1407 között a dinasztia által uralt területek fővárosa volt, a 16. és a 18. század között pedig Észak-Vietnám egyik gazdasági és kulturális központjává vált. Megmaradt épületei között hagyományos lakónegyedek, vallási épületek, utak, piacok jelzik a település gazdasági erejét. A fellegvárat 1962-ben nyilvánították nemzeti örökséggé.

Trang An kultúrtáj:
Trang An kultúrtáj egy látványos, esetenként függőleges falú sziklákkal borított térség a Vörös-folyó deltavidékében. A sziklákban különböző magasságokban fekvő barlangok régészeti kutatása során 30 000 évnyi emberi jelenlétre találtak bizonyítékokat. Az első időkben vadászó-gyűjtögető népcsoportok éltek itt, akik szélsőséges természeti körülményekhez is alkalmazkodni tudtak például az utolsó jégkorszak utáni pusztító áradásokhoz. A későbbi leletek az újkőkorból és a bronzkorból származnak majd a jelenkorig minden időszakból kerültek elő bizonyítékok. Vietnám ősi fővárosát is itt alapították a 10. században. A világörökségi helyszínhez tartozó területen körülbelül 14 ezren élnek, legtöbbjük mezőgazdasággal foglalkozik. A térség jelentős része lakatlan, a puffer zónában rizsföldek terülnek el. A változatos karsztformák toronyszerű elemekből állnak, közöttük völgyek hálózatával amit a tenger többször is elárasztott. A völgyeket bonyolult földalatti patakrendszer köti össze, ezek közül néhány csónakokkal is hajózható.

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Csernai András

Petrák Erika

További ajánlataink

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2025.02.22-02.24
összesen  1  időpontban

81 800 Ft/fő
Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő

KARNEVÁL TOSZKÁNÁBAN, VIAREGGIOBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.28-03.03
összesen  1  időpontban

123 000 Ft/fő
Garantált indulás!

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.21-02.24
összesen  1  időpontban

139 800 Ft/fő
Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

215 000 Ft/fő

Garantált indulás!

TOSZKÁNA, VIAREGGIO ÉS CINQUE TERRE

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.05.14-05.18
összesen  9  időpontban

158 700 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-KOREA VARÁZSA ÉS FIATALOS KULTÚRÁJA

10 nap/ 8 éj
dátum 2025.04.14-04.23
összesen  1  időpontban

1 079 000 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ BARCELONÁBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.03.13-03.16
összesen  3  időpontban

264 500 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ A SORRENTÓI-FÉLSZIGETEN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.04.18-04.21
összesen  3  időpontban

236 500 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ KRAKKÓ - WIELICZKA - ZAKOPANE

3 nap/ 2 éj
dátum 2025.05.01-05.03
összesen  3  időpontban

73 800 Ft/fő

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS TARTALMAS PROGRAMOKKAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2025.03.02
összesen  1  időpontban

19 800 Ft/fő
Garantált indulás!

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.21-02.24
összesen  1  időpontban

139 800 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-KOREA VARÁZSA ÉS FIATALOS KULTÚRÁJA

10 nap/ 8 éj
dátum 2025.04.14-04.23
összesen  1  időpontban

1 079 000 Ft/fő
Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2025.02.22-02.24
összesen  1  időpontban

81 800 Ft/fő

A PLITVICEI NEMZETI PARK VARÁZSA

3 nap/ 2 éj
dátum 2025.03.14-03.16
összesen  1  időpontban

89 500 Ft/fő
Garantált indulás!

TOSZKÁNA, VIAREGGIO ÉS CINQUE TERRE

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

158 700 Ft/fő
Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

215 000 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendel-kezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot:

Miben segíthetünk?

A https://zseppelin.hu weboldalon a következő linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem. hogy 16. életévét betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy a https://zseppelin.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a https://zseppelin.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes szállás Szegeden
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

1 keresési találat

15 nap/ 12 éj

VIETNÁM, KAMBODZSA ÉS LAOSZ

Hotel
2 ÁGYAS SZOBA TWIN
Félpanzió
március 22
1 559 000 Ft

VIETNÁM, KAMBODZSA ÉS LAOSZ

15 nap/ 12 éj
dátum 2025-03-22
összesen  1  időpontban

1 559 000 Ft/fő