Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Körutazás Törökországban - utazások

Törökország utazás

Törökország számos szempontból különleges ország, az életben legalább egyszer, de inkább több alkalommal is érdemes odautazni. Az Európát és Ázsiát összekötő országot e két kontinens kettőssége jellemzi, és teszi feledhetetlenné. Akár a kontinenseket összekötő Isztambult vesszük célba, akár valamelyik tengerparton szeretnénk sütkérezni, abban biztosak lehetünk, hogy Törökországban fantasztikus élményekben lesz részünk.

Törökország: a legfontosabb tudnivalók

Törökország Európa és Ázsia határán fekszik, az ország fő területét az Anatóliai-félsziget teszi ki, mely a Fekete-tenger és a Földközi-tenger között helyezkedik el. Fővárosa Ankara. Az ország területe több mint 780 ezer négyzetkilométer. Északról Grúzia és Örményország, keletről Irán és egy kis részen az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseván, délről Irak és Szíria, míg nyugatról az Égei-tenger szigetei, Görögország és Bulgária határolja. A hivatalos nyelv a török, de sok helyen beszélnek angolul, németül vagy oroszul is. A lakosságszám a legutóbbi népszámlálás alapján meghaladja a 85 milliót.

A hivatalos pénznem a török líra, de jó, ha van nálunk euró is, mert sok helyen azt is elfogadják. Készpénz felvételére nincs mindenhol lehetőség, viszont a kisebb üzletekben, piacokon szükség lehet rá, ezért még itthon érdemes valutát váltani. A nagyobb üzletekben, hotelekben lehet bankkártyával fizetni.

Kultúra, történelem

Törökország történelme az egyik legizgalmasabb a világtörténelemben, mai területén már az ókorban is birodalmak születtek. A görög és később a római hatás nyomai ma is megtalálhatóak az országban, ami nem véletlen: Anatólia, Konstantinápoly központtal fontos része volt az egykori Római Birodalomnak, ahogyan később, a középkorban a Kelet-Római Birodalomnak is.

A középkor és az újkor jelentős részét az Oszmán Birodalom terjeszkedése, majd később hanyatlása határozta meg. A 16. században, I. Szulejmán uralkodása alatt, az Oszmán Birodalom területe Délkelet-Európától Észak-Afrikáig és a Közel-Keletig terjedt ki. Az első világháborúban a vesztes országokhoz tartozott, a háborút követően pedig a birodalmat feldarabolták, és jelentős területeket veszített. A belső harcokat követően 1923-ban Mustafa Kemal Atatürk vezetésével megalakult a modern Török Köztársaság.

Törökország utazás repülővel és busszal

Törökországba a távolság miatt repülővel célszerű elindulni, az országon belül pedig lehetőség van a távolsági tömegközlekedésre, busszal vagy vonattal.

Fontosabb törökországi repülőterek:

● Isztambul (IST): a legnagyobb repülőtér Törökországban, emellett egy kisebb repülőtér ia található Isztambul közelében, a Sabina Gokcen repülőtér.
● Ankara Esenboga (ESB)
● Izmir (ADB)
● Antalya (AYT)
● Belső (DLM)
● Gazipasa (GZP)
● Adnan Menderes (ADB)

A legnépszerűbb úti célok között van a legnagyobb város, Isztambul, de sokan keresik fel valamelyik tengerpartot vagy az alábbi városokat is: Antalya, Kemer, Belek, Bodrum, Side és Kappadókia. Ismerjük meg ezeket közelebbről!

Törökország utazás - Isztambul

Isztambul Törökország legnagyobb és egyben a világ egyik legkülönlegesebb városa, hiszen egyszerre terül el két kontinens találkozásánál, Európában és Ázsiában. Az agglomerációt is számolva itt él az ország lakosságának több mint 17 százaléka. Isztambul olyan város, amelyet legalább egyszer érdemes meglátogatni, és számos okot találhatsz, amiért a látogatók milliói érkeznek ide évente. A leghíresebb látnivalók között van az Hagia Sophia, amely ma múzeum, egykor pedig bizánci bazilika, majd oszmán mecset volt. Szintén nem érdemes kihagyni a Kék Mecsetet, mely a város látképét is meghatározza. Nevét belső kék csempéiről kapta, és ma is aktív mecsetként működik.

Isztambul jelentősége ellenére nem Törökország fővárosa, hiába volt birodalmak központja korábban Bizáncként és Konstantinápolyként is. 1923 óta, vagyis az Oszmán Birodalom összeomlása óta Törökország fővárosa Ankara lett.

Törökország utazás - Antalya

Antalya Törökország délnyugati részén, a Földközi-tenger partján elhelyezkedő város, amely a török riviéra gyöngyszeme. A város legizgalmasabb látnivalói közé tartozik az óváros, vagyis Kaleiçi, ahol számos műemléket fedezhetünk fel, mint például a Hadrianus császár tiszteletére épített diadalív vagy a Yivli Minare mecset. Érdemes a kikötőben is tenni egy sétát, sőt akár hajókirándulásra is indulhatunk. Lenyűgöző élményben lehet részünk az Antalya Régészeti Múzeumban is, aki pedig inkább a természet csodáiban szeretne gyönyörködni, annak a nevezetes antikváriumot vagy a Düden-vízeséseket érdemes megnézni, kikapcsolódásként pedig valamelyik tengerparton meg lehet mártózni a kristálytiszta tengerben.

Törökország utazás - Kemer

Antalya közelében fekszik Kemer, egy csodás kisváros a Földközi-tenger partján. Amellett, hogy ma már a turisták egyik kedvenc üdülőhelye, történelmi szempontból is jelentős, ugyanis Kemer közelében, a tengerpart mentén találhatók Phaselis, egy ókori város romjai, mely fontos kereskedelmi központ volt a görög és római korszakban. Kemertől délre találhatóak meg Olympos, egy másik ókori város romjai is.

Törökország utazás - Belek

Belek szintén a népszerű tengerparti települések közé tartozik, igaz, Kemernél valamivel kisebb. Ami a fürdőzés mellett igazán izgalmassá teszi ezt a környéket, az a Zeytintaşı-barlang, mely mindössze néhány kilométerre fekszik Belektől. Ha pedig egy kicsit északkelet felé távolunk a tengerpart felől, felfedezhetjük Aspendost, mely a világ egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori római színháza.

Törökország utazás - Bodrum

Bodrum Törökország délnyugati részén fekszik, az Égei-tenger partján, mindössze egy rövid hajóútra a görögországi (link) Kosz szigetétől. Bodrumban érdemes meglátogatni a várat, illetve a Halikarnasszoszi mauzóleumot is, mely utóbbi az ókori világ egyik hét csodája volt. Szintén kihagyhatatlan program a víz alatti régészeti múzeum is, ha Bodrumban járunk, illetve az amfiteátrum is a legszebb látnivalók közé tartozik.

Törökország utazás - Side

Side szintén a gyönyörű tengerparti kisvárosok közé tartozik, a fürdőzés mellett azonban olyan történelmi emlékeket is megtekinthetünk, mint például Apollón és Athéné templomai, vagy az ókori színház, mely egykor 15 ezer néző befogadására volt alkalmas. A történelem iránt érdeklődőknek mindenképpen érdemes ellátogatni Side antik városrészébe, amely tele van ókori romokkal, beleértve a főutcát, az ott álló oszlopokat, valamint az agórát és a különböző római kori épületeket.

Törökország utazás - Kappadókia

Kappadókia Törökország egyik legizgalmasabb régiója, ahová számos látványosság miatt érdemes ellátogatni. Itt található a Göreme Nemzeti Park, mely az UNESCO Világörökség része, és híres a sziklába vájt templomairól, kolostorairól és kápolnáiról, amelyek freskói a korai keresztény művészet remekei. Emellett Kappadókiában több földalatti város is található, ezek közül a Derinkuyu és a Kaymaklı a legismertebbek. Ezek a városok több emelet mélységben húzódnak a föld alatt, és egykor a lakosság menedékeként szolgáltak háborúk és támadások idején. Meg kell még említeni ezek mellett a Pasabagot, vagyis a Szerzetesek Völgyét, illetve a festői Ihlara-völgyet is.

Törökország utazás - Ankara

Ankara Törökország fővárosa, ahová szintén érdemes ellátogatni, hiszen számos látnivaló várja az utazókat. Itt található Mustafa Kemal Atatürknek, a Török Köztársaság alapítójának és első elnökének mauzóleuma, emellett az ankarai várba is megéri felmenni, hiszen fantasztikus onnan a kilátás. A vár környékén hangulatos régi utcák és kézműves boltok is találhatók, így a vásári portékát is be lehet itt szerezni. A Kocatepe Mecset is izgalmas időtöltést ígér, a könyvek és a történelem szerelmeseinek pedig vétek lenne kihagyni a Török Nemzeti Könyvtárat, amely hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, beleértve ritka könyveket, kéziratokat és történelmi dokumentumokat.

Törökország tengerpartjai

Icmeler Beach

İçmeler Beach egy népszerű tengerparti úti cél Törökország délnyugati részén, a Marmaris közelében található. Az öböl mentén fekvő kisváros, İçmeler, gyönyörű természeti környezettel és kristálytiszta vízzel várja a látogatókat, ezért kiváló hely azok számára, akik pihenésre és természetközeli élményekre vágynak.

Marmaris Beach

Marmaris Beach, Törökország egyik legnépszerűbb tengerparti úti célja, a Földközi-tenger partján található. Marmaris egy nyüzsgő üdülőváros, amely gazdag történelmi hátterével, vibráló éjszakai életével és festői tengerpartjával vonzza a látogatókat. A város partvonala hosszú, homokos és kavicsos strandokkal szegélyezett, amelyek kiváló lehetőségeket kínálnak pihenésre és szórakozásra.

Blue Lagoon Beach

A Blue Lagoon Beach, más néven Ölüdeniz, Törökország egyik legikonikusabb és legszebb tengerpartja. Az ország délnyugati részén, a Földközi-tenger partján található, közel Fethiye városához. A Blue Lagoon híres a lélegzetelállító, türkizkék vizéről és a körülötte elterülő festői hegyekről, ami miatt gyakran a világ egyik legszebb strandjaként emlegetik.

Törökország időjárása

Törökország időjárása az ország nagy területének és változatos domborzatának köszönhetően igen sokféle. Az időjárási viszonyok jelentősen eltérnek az egyes régiókban, így az országban egyszerre találkozhatunk mediterrán, kontinentális és hegyvidéki éghajlattal. Dél- és Nyugat-Törökországra inkább a mediterrán éghajlat jellemző, nyáron akár 35-40 Celsius-fok is lehet a hőmérséklet. Az ország középső részére a kontinentális éghajlat, a Fekete-tenger partvidékére pedig az óceáni éghajlat a leginkább jellemző. Kelet-Törökországban rövid, de meleg nyárra, illetve hideg, kemény telekre lehet számítani, Isztambulra és környékére pedig a mérsékelt éghajlat a jellemző, ide leginkább tavasszal és ősszel érdemes ellátogatni, mivel ekkor kevesebb csapadék esik.

Hasznos információk a Törökországba utazóknak

Vallás Törökországban

A török lakosság jelentős része a muszlim vallást gyakorolja, amihez érdemes valamennyire alkalmazkodni, ha az országba utazunk. A hölgyeknek az öltözködésre érdemes odafigyelni, hiszen még a nagy forróságban sem megszokott a túl lenge öltözet, például a rövidnadrág vagy miniszoknya. A ramadánnal kapcsolatban is érdemes néhány dolgot megjegyezni, különösen, ha abban az időszakban utazunk, mivel a lakosság jelentős része komolyan veszi a vallásgyakorlást. Ramadán idején napfelkelte után és naplemente előtt nem lehet ételt, italt magunkhoz venni, vagyis böjtölniük kell és dohányozni sem megengedett többek között.

Időeltolódás Törökországban

Az időeltolódás Magyarországhoz képest +1 óra, akárcsak Románia, Bulgária vagy Görögország esetében.

Orvosi ellátás Törökországban

Ha Törökországba utazunk, mindenképpen érdemes utasbiztosítást kötni, mivel itt nem lehet használni az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát. A biztosítással szükség esetén a magánorvosi ellátást is igénybe lehet venni, emellett ha valamilyen különleges programot is tervezünk, például búvárkodnánk a tengerben, a biztosítást ehhez igazítva is meg lehet kötni.

Tömegközlekedés, autóbérlés Törökországban

A török vezetési kultúra a nagyvárosokban igencsak kaotikus lehet, ezért aki kevésbé tapasztalt sofőr, inkább ne az autót válassza, hanem a tömegközlekedést. A kevésbé forgalmas országrészek felfedezéséhez azonban az autóbérlés is jó megoldás lehet.

Török konyha: mindenképp kóstoljuk meg a helyi fogásokat!

Az ország méretéből adódóan a gasztronómia is változatos Törökországban, messze túlmutat a kebab variációin. A nyugati országrészben főként a görög és a balkáni hatás érezhető, ami ízletes húsokat és salátákat ígér, egy tengerparti nyaraláson viszont számos olyan fogást kóstolhatunk meg, amelyeknek a tenger gyümölcsei és a hal a fő összetevője. Sertéshúst vallási okok miatt nem igazán fogyasztanak, kipróbálhatjuk azonban a csirkéből, bárányból, birkából készült ételeket. Érdemes kipróbálni a böreket, ami a balkáni burek török változata, a gözlemét, vagy a laktatóbb főételek közül a mantit vagy a pilavlart. Desszertnek tökéletes lehet az itthon is ismert baklava, de kipróbálhatjuk a revanit vagy a lokmát is.

A törökök szívesen fogyasztanak kávét, de ha koccintani is szeretnénk, akkor a rakit érdemes megkóstolni. Reggelente pedig jól tud esni a nálunk is kapható ayran, ami a natúr joghurt hígabb, sósabb verziója. Fontos, hogy a csapvíz fogyasztását Törökországban nem ajánlják, a biztonság kedvéért inkább a palackos vizet fogyasszuk.

Külképviselet Törökországban

Ankara, Konzuli Hivatal Cím: Sancak Mahallesi Layos Kosut Caddesi No.2. / Kahire Caddesi No. 30. Yildiz Cankaya 06650 Ankara/

Főkonzulátus, Isztambul
Cím: POLAT OFIS B Blok Imrahor Cad. Yankı Sokak No: 27 Gürsel Mah. Kağıthane
34400 Istanbul/

Nagykövetség, Ankara
Cím: Sancak Mahallesi, Layos Kosut Caddesi No.2., / Kahire Caddesi No. 30.
06550 Yildiz, Cankaya/Ankara

Ünnepnapok, munkaszüneti napok Törökországban 2024-ben

Január 1. Újév
Április 23. A nemzeti függetlenség és a gyermekek napja
Május 1. A munka ünnepe
Május 19. A fiatalok, a sport és az atatürki gondolat ünnepe
Augusztus 30. A győzelem napja
Október 29. A köztársaság napja

A Ramadán, illetve az Áldozati Ünnep vándorló ünnepek, mivel az iszlám holdnaptár szerint számolják őket. Így minden évben más időpontra esnek.

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:

Magánútlevéllel: Igen. Az útlevélnek még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően.

Ideiglenes útlevél: Igen. Az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie, kizárólag vízummal!

Személyi igazolvány: Igen, csak turisztikai és tranzit célú utazásra.

A személyi igazolványnak még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően.

Ideiglenes személyi igazolvány: Nem elfogadott.

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott.

Lejárt utiokmányok: Nem elfogadott.

Az útlevélnek vagy a személyazonosító igazolványnak a Törökországba történő belépéstől számított még legalább 180 napig érvényesnek kell lennie.
Felhívjuk a Törökországba utazók figyelmét, hogy amennyiben sem útlevelük, sem személyazonosító igazolványuk érvényessége nem felel meg a fenti szabálynak, és emiatt visszafordítják a határon vagy a beléptetésüket megtagadják, a török idegenrendészeti eljárásba beavatkozni külképviseleteinknek nincs sem illetékessége sem lehetősége. Amennyiben az útlevél vagy személyazonosító igazolvány sérült, például törött, vagy meg van repedve, az okmányt a török hatóságok nem fogadják el.

Kérjük, hogy utazás előtt ellenőrizzék okmányaik állapotát és érvényességi idejét, külföldi tartózkodásuk idején pedig kiemelten ügyeljenek úti okmányaikra, ugyanis azok elvesztése esetén hazatérésre jogosító ideiglenes magánútlevelet kizárólag Ankarában vagy Isztambulban van mód kiállítani!

Tájékoztatjuk a személyi igazolvánnyal utazó magyar állampolgárokat, hogy a határátlépéskor a török hatóság egy külön papíron egy belépési igazolást állít ki. Ezt a dokumentumot kérjük, hogy őrizzék meg és a kilépésig legyenek szívesek maguknál tartani!

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az országba történő belépéshez használt úti okmányt a hatóságok egy elektronikus rendszerben rögzítik, a belépés időpontja nem csupán az útlevélben, illetve személyigazolvánnyal történő belépés esetén a külön nyomtatványon elhelyezett beléptető bélyegzőn szerepel. A hatóságok az elektronikus rendszerben rögzítettek alapján állapítják meg a vízummentes tartózkodásra jogosító 90 napos határidőt. Vízummentesen bármely 6 hónapon belül legfeljebb 90 napot lehet tartózkodni, az útlevéllel és a személyi igazolvánnyal való tartózkodási napok száma összeadódik, együttesen számítandó.

Vízum : Turista, üzleti, sport vagy kulturális célú beutazás esetén vízum beszerzése nem szükséges. A vízummentes tartózkodás időtartama összevonva is legfeljebb 90 nap lehet 180 napon belül.

Kiskorú beutazása: A kiskorúaknak szintén rendelkeznie kell a fent felsorolt okmányok valamelyikével. Egyéb meghatalmazás nincs előírva, azonban a hatóságok, a nem szüleivel utazó kiskorúak esetében javasolnak, egy a szülők nevét és elérhetőségét tartalmazó írásos dokumentumot, amely megkönnyíti az értesítést egy esetleges baleset vagy egyéb esemény esetén. Bár a jogszabályok nem tartalmaznak külön rendelkezéseket arra az esetre, ha valamely kiskorú felnőtt kíséretében, de szülei vagy valamely szülője nélkül utazik, javasoljuk ilyenkor is szülői hozzájáruló nyilatkozat (vagy gyámhatósági hozzájárulás) beszerzését.

Feltöltés dátuma: 2024.01.16.

Friss információk: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/torokorszag

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Ahmet Biter

Claudia Biter

Eray Biter

További ajánlataink

Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

215 000 Ft/fő

KARNEVÁL TOSZKÁNÁBAN, VIAREGGIOBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.28-03.03
összesen  1  időpontban

123 000 Ft/fő
Garantált indulás!

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.21-02.24
összesen  1  időpontban

139 800 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2025.02.22-02.24
összesen  1  időpontban

81 800 Ft/fő
Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő

Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ BARCELONÁBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.03.13-03.16
összesen  3  időpontban

264 500 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ KRAKKÓ - WIELICZKA - ZAKOPANE

3 nap/ 2 éj
dátum 2025.05.01-05.03
összesen  3  időpontban

73 800 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ A SORRENTÓI-FÉLSZIGETEN

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.04.18-04.21
összesen  3  időpontban

236 500 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-KOREA VARÁZSA ÉS FIATALOS KULTÚRÁJA

10 nap/ 8 éj
dátum 2025.04.14-04.23
összesen  1  időpontban

1 079 000 Ft/fő
Garantált indulás!

TOSZKÁNA, VIAREGGIO ÉS CINQUE TERRE

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.05.14-05.18
összesen  9  időpontban

158 700 Ft/fő

A PLITVICEI NEMZETI PARK VARÁZSA

3 nap/ 2 éj
dátum 2025.03.14-03.16
összesen  1  időpontban

89 500 Ft/fő
Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

215 000 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-KOREA VARÁZSA ÉS FIATALOS KULTÚRÁJA

10 nap/ 8 éj
dátum 2025.04.14-04.23
összesen  1  időpontban

1 079 000 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2025.02.22-02.24
összesen  1  időpontban

81 800 Ft/fő
Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS TARTALMAS PROGRAMOKKAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2025.03.02
összesen  1  időpontban

19 800 Ft/fő
Garantált indulás!

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.21-02.24
összesen  1  időpontban

139 800 Ft/fő
Garantált indulás!

TOSZKÁNA, VIAREGGIO ÉS CINQUE TERRE

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

158 700 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendel-kezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot:

Miben segíthetünk?

A https://zseppelin.hu weboldalon a következő linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem. hogy 16. életévét betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy a https://zseppelin.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a https://zseppelin.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes szállás Szegeden
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

4 keresési találat

10 nap/ 9 éj

TÖRÖKORSZÁGI KÖRUTAZÁS - TENGERPARTI PIHENÉSSEL 10 NAP

Hotel Hotel ***
Program szerint
Elolvasom a programot.

Programunknak következő időpontjainak szervezése folyamatban vannak.

dátum
Árak és dátumok hamarosan
Programunk következő időpontjainak szervezése folyamatban van.

12 nap/ 11 éj

NAGY TÖRÖK KÖRUTAZÁS - ÜDÜLÉSSEL

Hotel HOTEL ****
Félpanzió
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

NAGY TÖRÖK KÖRUTAZÁS - ÜDÜLÉSSEL

12 nap/ 11 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

11 nap/ 10 éj

ANATÓLIA ÉLŐ MÚLTJA

Hotel ***, ****
Félpanzió
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

ANATÓLIA ÉLŐ MÚLTJA

11 nap/ 10 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

11 nap/ 10 éj

TÖRÖKORSZÁGI KÖRUTAZÁS - TENGERPARTI PIHENÉSSEL 11 NAP