Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Koppenhága - utazások

Dánia (dánul: Danmark), vagy hivatalos nevén a Dán Királyság skandináv ország Észak-Európában. Az ország a Jylland félszigeten, valamint több, mint 400 kisebb-nagyobb szigeten (melyek közülük csak 76 lakott) fekszik az Északi- és a Balti-tengeren. Szárazföldi határa délen Németországgal, míg tengeri határa északon Norvégiával, keleten pedig Svédországgal van. A Dán Királyság magába foglalja az Atlanti-óceánon található két autonóm területet, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. A Hans-sziget révén határos Kanadával. Dánia területe 43 094 négyzetkilométer, amivel a világ 133. és az Európai Unió 22. legnagyobb országa, egyúttal Észak-Európa legkisebb állama. Dánia a világ egyik legrégebbi királyságaként, 1849. június 5-e óta számít alkotmányos monarchiának és parlamentáris demokráciának, felváltva ezzel az abszolút monarchia rendszerét. Jelenlegi uralkodója és államfője II. Margit királynő. A kormány és a nemzeti parlament, azaz a Folketing, az ország fővárosában, egyben legnagyobb városában, Koppenhágában ülésezik, amely egyben a legfontosabb kereskedelmi központja Dániának. További nagyobb településnek számít még Aarhus, Odense, Aalborg és Esbjerg is.

Az ország 1973 óta tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, valamint a NATO, az Északi Tanácsnak, az OECD, az EBESZ és az ENSZ tagja is. Az ország lakossága részesül a skandináv szociális rendszerből, amely finanszírozza az állampolgárai számára a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az oktatást. A skandináv országokhoz hasonlóan Dánia is előkelő helyet foglal el számos nemzetközi felmérésben, amely az oktatást, az emberi fejlettséget, a szabadságjogokat és az egyenlőséget is érinti. A jövedelmi egyenlőség tekintetében az első helyet foglalja el, továbbá itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon, valamint gyakran rangsorolják úgy, mint a világ legboldogabb országa. Egy 2008-as felmérés alapján Új-Zéland mellett itt a legkisebb a korrupció a világon.

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:

Magánútlevéllel: Igen. Mely útlevélnek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes útlevél: Igen. Csak konzulátus adhatja ki! Érvényesség az utazás utolsó napjáig kell hogy érvényes legyen.

Személyi igazolvány: Igen. Mely az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie

Ideiglenes személyi igazolvány: Igen. Mely az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie

Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: Nem elfogadott.

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott.

Beutazás a Feröer-szigetekre és Grönlandra:

A Dániához tartozó, Feröer szigetek és Grönland autonóm tartományokba látogató magyar állampolgároknak a beutazása csak érvényes úti okmányokkal lehetséges. A Feröer szigetekre magyar állampolgár személyi igazolvánnyal is beutazhat. Grönlandra csak érvényes útlevéllel lehet belépni.

Kiskorúak beutazása:
A dán jogrendszer az egyedül vagy csak az egyik szülőjével utazó kiskorú személy Dániába történő belépéséhez nem írja elő szülői hozzájáruló nyilatkozat, szülői felügyeleti jog igazolása vagy egyéb dokumentáció felmutatását, azonban javasoljuk ilyenkor is szülői hozzájáruló nyilatkozat (vagy gyámhatósági hozzájárulás) beszerzését. A nyilatkozat tartalmazza a hozzájáruló(k) és az utazó kiskorú személyes adatait (születési hely és idő, lakcím, igazolvány száma), a nyilatkozat területi és időbeli hatályát valamint a hozzájáruló(k) aláírását. A nyilatkozatot két tanú, vagy közjegyző előtt javasolt megtenni. A nyilatkozatot célszerű angol nyelvre lefordítani vagy eleve angolul elkészíteni. Az egyedül utazó 12 év alatti kiskorúak esetében az adott repülőtársaság szabályozása az irányadó.

Vízum: Vízum NEM szükséges, függetlenül a beutazás céljától és időtartamától.

Feltöltés dátuma: 2024.01.11.

Friss információk: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/dania

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Bodrog Beáta

Csernai András

Dene Orsolya

További ajánlataink

Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő
Garantált indulás!

KARÁCSONY KRAKKÓBAN ÉS ZAKOPANÉBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.12.22-12.25
összesen  1  időpontban

102 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

KARÁCSONY A FESTŐI KARINTIÁBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.12.23-12.26
összesen  1  időpontban

156 000 Ft/fő
Garantált indulás!

KARÁCSONYI VARÁZSLAT TIROLBAN

4 nap/ 3 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.01.22-01.26
összesen  1  időpontban

225 000 Ft/fő

Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENT SALZBURGBAN ÉS A SALZKAMMERGUTI TÓVIDÉKEN

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.12.13-12.15
összesen  1  időpontban

89 800 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENTI DÍSZBEN PRÁGA, ČESKY KRUMLOV ÉS POZSONY

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.12.06-12.08
összesen  1  időpontban

71 500 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS MARIAZELLBEN

2 nap/ 1 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

GRAZ ADVENTI HANGULATBAN

2 nap/ 1 éj
dátum 2024.12.14-12.15
összesen  1  időpontban

57 800 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENT KRAKKÓBAN ÉS ZÓLYOMBAN

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.12.06-12.08
összesen  1  időpontban

69 800 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENT VERONÁBAN ÉS TRENTO ADVENTI FÉNYEI

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.12.13-12.15
összesen  1  időpontban

108 500 Ft/fő

Garantált indulás!

SÍELÉS ÉS KIRÁNDULÁSOK TIROLBAN

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.12-03.16
összesen  1  időpontban

155 500 Ft/fő
Garantált indulás!

SVÁJC IKONIKUS HEGYEI KÖZÖTT UTAZUNK

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.01.22-01.26
összesen  1  időpontban

225 000 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-KOREA VARÁZSA ÉS FIATALOS KULTÚRÁJA

10 nap/ 8 éj
dátum 2025.04.14-04.23
összesen  1  időpontban

1 079 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Utolsó helyek!

TOSZKÁNA, VIAREGGIO ÉS CINQUE TERRE

5 nap/ 4 éj
dátum 2025.03.19-03.23
összesen  1  időpontban

158 700 Ft/fő
Garantált indulás!

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2025.02.21-02.24
összesen  1  időpontban

139 800 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2025.02.22-02.24
összesen  1  időpontban

81 800 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

A PLITVICEI NEMZETI PARK VARÁZSA

3 nap/ 2 éj
dátum 2025.03.14-03.16
összesen  1  időpontban

89 500 Ft/fő

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS TARTALMAS PROGRAMOKKAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2025.03.02
összesen  1  időpontban

19 800 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ADVENT VERONÁBAN ÉS TRENTO ADVENTI FÉNYEI

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.12.13-12.15
összesen  1  időpontban

108 500 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendel-kezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot:

Miben segíthetünk?

A https://zseppelin.hu weboldalon a következő linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem. hogy 16. életévét betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy a https://zseppelin.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a https://zseppelin.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes szállás Szegeden
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

3 keresési találat

4 nap/ 3 éj

ADVENTI HÉTVÉGE KOPPENHÁGÁBAN Repülővel

Hotel ***
Reggeli
Elolvasom a programot.

Programunknak következő időpontjainak szervezése folyamatban vannak.

ADVENTI HÉTVÉGE KOPPENHÁGÁBAN Repülővel

4 nap/ 3 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Programunk következő időpontjainak szervezése folyamatban van.

Garantált indulás!
Társításra vár úr
Kiscsoportos program
12 nap/ 11 éj

ÉSZAK GYÖNGYSZEMEI: SKANDINÁVIA

Hotel ***
Reggeli
Elolvasom a programot.

Programunknak következő időpontjainak szervezése folyamatban vannak.

Garantált indulás!
Kislétszámú csoport
Társításra vár úr

ÉSZAK GYÖNGYSZEMEI: SKANDINÁVIA

12 nap/ 11 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Programunk következő időpontjainak szervezése folyamatban van.

Kiscsoportos program
4 nap/ 3 éj

KOPPENHÁGA, MALMÖ ÉS ROSKILDE

Hotel Hotel ***